Hihetetlen, de igaz, hogy a telefon hátán lévő kis kamera üveg képes összetörni (amik egyébként egyre nagyobbak). Gondolva itt egy P30 Pro-ra vagy egy S10 ultrára akár. De képesek a kisebb üvegek is betörni, például iPhone 7-8, P20 lite, P30 lite.
A kiváltó ok sok esetben lehet például a telefon síkjából kiálló kamera sziget (ez manapság elég jellemző), illetve az, hogy a készülékeket jelentős arányban kijelzővel a combunk felé fordítva tesszük zsebre, hogy (érthető módon) a kijelző védettebb legyen, így lesz védtelen egy hátlapi kamera, esetleg egy teljes üvegből készült hátlap.
Ha megvan már a baj, akkor miért is fontos, hogy az a kis üveg is cserélve legyen?
Először is azért, hogy a kamerába beeső, vagy éppen az előtte lévő kamera kereten maradt szilánkok ne akadályozzák a kamera tiszta kilátását a készülék burkolatából. – Ez egyébként egy viszonylag kisebb szempont.
Másodszor azért, mert ugyan főként a kamerába, de akár az egész készülékbe bejutó por nem tesz jót sem a hangszóróknak, sem a mikrofonoknak. De főként nem a kameráknak. A kamerák mechanikus alkatrészeket tartalmaznak, többek között apró lencséket, melyek közé a bejutó por sötét foltokat okoz (erről egy korábbi bejegyzésben volt már szó), ilyenkor nem csak a kamera üvegét, de magát a kamerát is cserélni kell. Ezt megelőzve célszerű a törést átlátszó ragsztószalaggal leragasztani, így több előnyhöz is jutunk vele: Egyrészt az apró szilánkok rátapadnak a ragsztós részre, így sem a zsebünke, sem a kamerába nem kerül bele. Mársrészt a por sem jut be a készülékbe.
Szervizünkbe elhozva a készüléket, felmérjük a kamerák állapotát is, így teljes képet kapsz a keletkezett kárról. A törött kamera üveg csere egyébként pár óra alatt cserélhető, akár teljes hátlappal, ha azzal is baj lenne.
Ha nem találsz választ a kérdésedre, akkor itt kérdezhetsz.
- Eredeti Apple akkumulátor csere – amikor a telefon már nem bírja végig a napot
- iPhone 11 kijelző csere – megéri javítani 2026-ban?
- Samsung S23 Ultra akkumulátor csere – amikor a telefon már jelzi, hogy ideje lépni
- Telefon kijelző csere – amit érdemes tudnod, mielőtt szervizbe viszed
- Samsung telefon szerviz Budapest – gyors és megbízható megoldások egy helyen
[trustindex no-registration=google]


